Százezer magyart várnak a Székely Szabadság Napjára

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Legyünk legalább százezren Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján! – ezzel a felhívással fordul mindenkihez a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

Székelyhon

2014. január 15., 13:152014. január 15., 13:15

2014. január 15., 13:322014. január 15., 13:32

„Az elmúlt évben a Székely Szabadság Napján több mint harmincezren emlékeztünk meg a székely vértanúk áldozatáról, akik a nemzeti önrendelkezésért adták életüket. Az elmúlt évben nyilvánvalóvá tettük, hogy a ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében” – áll az SZNT szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében.

Az SZNT elnöke, Izsák Balázs által aláírt dokumentumban ismételten arra hívják Székelyföld, elsősorban Marosvásárhely lakóit, vegyenek részt minél nagyobb számban ebben az évben is március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten 17 órai kezdettel megtartandó rendezvényen. „Idén is mondhassuk el újra: »A marosvásárhelyi emlékoszlop a hajdani Postaréten nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai Mór szavaival élve – mint a törvényes, szabad és független, nemzeti állás« jelképe. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független, nemzeti jogállást jelenti. tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómiaküzdelem jelmondatává!” – áll a felhívásban.

A közleményben Izsák Balázs ismételten felkéri az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a magyar pártokat és szervezeteket, hogy vegyenek részt a közös megemlékezésen, az előkészítő mozgósításban, „hogy példaértékű összefogással sorakozhasson fel a székelység, de egész Erdély magyar közössége a székely autonómia, a nemzeti önrendelkezés zászlaja alá.”

Végül emlékeztetik a nagyvilág magyar közösségeit is, hogy a közel egy éve benyújtott petícióra, amelyet több mint negyvenezer aláíró látott el kézjegyével, Románia kormánya nem válaszolt. „Szükség van arra, hogy ismételten felhívjuk a világ közvéleményének figyelmét a romániai súlyos demokráciadeficitre” – zárul az SZNT közleménye.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 10., szombat

Tízezer ólomkatona sorakozott fel a Székelyföld napok megnyitóján

Az október 9 és 18 között zajló 17. Székelyföld-napok megnyitója Barótra, illetve Erdővidék múzeumára irányította a figyelmet: megnyílt az Erdély történelmét bemutató ólomkatonakiállítás és emléktáblát avattak Deák István erdőmérnök tiszteletére.

Tízezer ólomkatona sorakozott fel a Székelyföld napok megnyitóján
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Életre szóló igen: arany- és gyémántlakodalmas párokat köszöntöttek Sepsiszentgyörgyön

Az arany- és gyémántlakodalmat ünneplő házaspárokat köszöntötte a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, amely az idén új helyszínen szervezte meg a hagyományos ünnepséget, mivel a megyei könyvtár nagyterme szűknek bizonyult a 45 pár számára.

Életre szóló igen: arany- és gyémántlakodalmas párokat köszöntöttek Sepsiszentgyörgyön
2026. október 09., péntek

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán

Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán
2026. október 09., péntek

Három baleset, hat sérült egyetlen nap alatt

Három személyi sérüléssel járó közúti balesethez riasztották a rendőröket csütörtökön Kovászna megyében. A sérültek között egy kétéves gyermek is van, Kézdivásárhelyen pedig gyalogátkelőn ütöttek el egy nőt.

Három baleset, hat sérült egyetlen nap alatt
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Fényes nappal sebesített meg egy 15 éves fiút egy másik kiskorú Sepsiszentgyörgyön

Megsebesítettek egy 15 éves fiút szerdán egy sepsiszentgyörgyi parkban. A feltételezett támadó szintén 15 éves, akit huszonnégy órára őrizetbe vettek, majd hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezték.

Fényes nappal sebesített meg egy 15 éves fiút egy másik kiskorú Sepsiszentgyörgyön
2026. október 08., csütörtök

Kulcsár-Terza József magyar tolmácsot kér a parlamentben

Magyar tolmácsot kér a parlamentben Kulcsár-Terza József, miután megelégelte a magyar közösséget érő inzultusokat. A képviselő szerint Dan Tanasă rendszeresen sértegeti a magyarokat, két hete pedig az alsóház plénumában Markó Attilát is durván támadta.

Kulcsár-Terza József magyar tolmácsot kér a parlamentben
2026. október 07., szerda

Felpörgetett karriernapok az egyáltalán nem rózsás gazdasági helyzetben

Új formátumban, új koncepció mentén szervezik meg az idei, végzősöknek és fiataloknak szóló karriernapokat október 9-én a Sepsi Arénában: ezúttal csak a tizenkettedik osztályosokat várják, és állásbörze is része lesz a rendezvénynek.

Felpörgetett karriernapok az egyáltalán nem rózsás gazdasági helyzetben
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Nagy nevek kis szobákban – megerősített biztonsági intézkedésekkel készülnek a kiállításra

Constantin Brâncuşi születésének 150. évfordulójához kapcsolódva szombaton kiállítás nyílik a szobrász kortársainak grafikáiból. A Picasso, Dali, Chagall, Matisse, Klimt grafikákat, nyomatokat egy bukaresti műgyűjtő kölcsönözte a kiállításra.

Nagy nevek kis szobákban – megerősített biztonsági intézkedésekkel készülnek a kiállításra
2026. október 06., kedd

Román gyorstalpalók: idén a nyolcadikosokat is bevonják

Folytatja az RMDSZ Háromszék Területi Szervezete az érettségizőknek szánt román gyorstalpalókat, idén már a nyolcadikosoknak is megszervezi az ingyenes felkészítőket. A tapasztalatok szerint a részt vevő diákok viszonya kedvezőbb lett a román nyelvhez.

Román gyorstalpalók: idén a nyolcadikosokat is bevonják
2026. október 05., hétfő

Egész héten át ünnepelnek Erdővidéken

Október 5. és 11. között immár 32. alkalommal szervezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat. A rendezvénysorozat idén is változatos programokkal várja mindazokat, akik szeretnék felfedezni és megélni a térség kulturális értékeit.

Egész héten át ünnepelnek Erdővidéken
Egész héten át ünnepelnek Erdővidéken
2026. október 05., hétfő

Egész héten át ünnepelnek Erdővidéken

Hirdetés